logologologologo
  • Főoldal
  • Galéria
  • Archívum
✕
Eltűnt buszok nyomában V.
2024-02-01
Csak 11 készült ebből a buszból, pedig többet reméltek
2024-02-08

Nyoma sem marad – Elkezdték az arhangelszki roncstelep felszámolását

Kategóriák
  • Európa
  • Minden más
Címkék
  • Arhangelsk
  • Selejtezés

2005-ben Archangelszkben, a város külső ipari negyedében, megnyílt egy hatalmas bevásárlóközpont, amely az első nagy létesítmény volt, amely szinte mindent kínált a helyi lakosoknak. Na Okruzhnaya nevű hipermárket tulajdonosai egy nagy ötlettől vezérelve vettek Ikarus buszokat és több irányú útvonalakra beállították, és menetrend szerint vitték az utasokat a hipermarketbe és vissza. (Érdekesség, hogy a Na Okruzhnoy cég által beszerzett valamennyi Ikarus 260-as hátsó világítása a lökhárítón volt.)

A beruházó, JSC TK Na Okruzhnoy cég buszain eleinte ingyenes volt az utazás, majd elkezdtek pénzt kérni, amikor egyre nagyobb lett a forgalom. Sőt a városi tanács más, forgalmas útvonalakra is kért buszjáratot a cégtől. Ez az egész történet a személyszállítással, közel 15 éves fennállása után, 2020-ban ért végett. Időközben további nagy hipermarketek épültek, csökkent az utasok száma, így a gazdaságtalan járatokat megszüntették, az összes buszt leselejtezték. Eleinte megpróbálták eladni őket, de Arhangelszkben nem volt kereslet a régi, nagy kapacitású buszokra, amelyek fokozatosan romlani kezdtek.

Arhangelszkben a JSC TK Na Okruzhnoy cég által vásárolt Ikarus buszokra a város önkormányzata is igényt tartott, hogy enyhítse a nagykiterjedésű város tömegközlekedését. Ezért további jelentős számú használt buszt vásároltak, amelyek 2020-ig dolgoztak. Valamennyit leselejtezték, de voltak buszok, amelyeket eladásra kínáltak. Ezért 2021-től megállt a leselejtezett buszok szétvágása. Azonban a 2023-as képek szerint elkezdték a telep felszámolását, valamennyi Ikarus – köztük az eladásra félretett két kék-fehér – busz szétvágását.

Share
1

Olvassa el ezt is

2026-07-31

70 éves a Tallinn–Leningrád autóbuszjárat Ikarus buszokkal


Olvass tovább
2026-07-26

Egy évforduló emlékére


Olvass tovább
2026-06-04

Kóbor kutyafalkák otthona lett a sok Ikarus karosszéria


Olvass tovább

Comments are closed.

Kategóriák

  • Afrika (27)
  • Ázsia (30)
  • Észak és Dél Amerika, Kanada (27)
  • Európa (111)
  • Közel-kelet (25)
  • Minden más (61)

Legutóbbi cikkeink

  • 70 éves a Tallinn–Leningrád autóbuszjárat Ikarus buszokkal
  • Egy formás kisbusz Egyiptomnak
  • Egy évforduló emlékére
  • Arany Kupát nyert Kínában az Ikarus 256-os
  • Az első Ikarus 556-osok Kairóban

Címkék

Bulgária E91 Egyiptom Eltűnt buszok Finnország Ikarus 30 Ikarus 55 Ikarus 66 Ikarus 180 Ikarus 255 Ikarus 259 Ikarus 260 Ikarus 280 Ikarus 283 Ikarus 412 Ikarus 543 Ikarus 577 Ikarus 620 Indonézia Irak Irán Isztambul Kairó Kanada Kuba Kuwait Kína Lengyelország Lettország Mexikó Mozambik NDK REEM Románia Svédország Szovjetunió Tajvan Tallinn Teherán trolibusz Tunézia Törökország USA VIT Észtország
© 2026 Ikarus Világ | Minden jog fenntartva.