Kismozdonyról álmodoztak

Elég viccesnek tűnik, de ’fele sem tréfa’, nagyon is komoly, mert például 1979 év végére odáig jutottak, hogy alig tudták teljesíteni a folyamatos külföldi kiszállítást, bevagonírozást.

Tudott volt, hogy a szállításban az őszi időszak a csúcsforgalom. Ezért a MÁV-nak szokás szerint jelezte az Ikarus, hogy nagy számú buszt kell vagonra rakni, de már a nyár derekán is mindennapos harcok, telefonálgatások, kérések és ígérgetések közepette is alig-alig kaptak vagont. Természetesen volt olyan kontingens, amit lábon is el lehetett indítani, de ehhez elegendő szabad buszvezető és persze üzemanyag kellett. Így is – a feljegyzések szerint – 1979 október 31-ig a szocialista országokba 1699 autóbusz ment lábon, és 1949 vasúton. Tőkés exportra vasúton 10, lábon összesen 56 busz indult útra. Az év végéig viszont még 780 autóbuszt kellett külföldre kiszállítani.

Kiszámolták a gyárban, ha a napi termelés huszonöt busz és két-három napig nem kapnak vagont, akkor az összegyűlt készlet már hetvenöt autóbusz és az Ikarus iparvágányán naponta maximum negyven buszt tudtak vagonírozni. Azokban az években, évente hét-nyolcezer autóbuszt szállítottak vasúton. Na ekkor kezdtek a gyártmányátadók álmodozni egy saját kismozdonyról!

(Képen a fehérvári gyári kismozdony)

Ugyanis felmerült az önkiszolgálás gondolata. Ha saját mozdonyuk lenne, akkor a megpakolt vagonokat a vasútállomásra vihetnék, az üreseket pedig időben kihozhatnák és nem kellene várni, hogy az állomás hozza-e vagy sem.

És láss csodát: 1981-re meg is kapták a dízel-mozdonyukat.