Az Ikarus külföldi elismertségének egyik legnagyobb eseménye.

Az Ikarus gyár első nagy nemzetközi elismerését egy 250-es busz hozta meg az 1969-es nizzai kiállításon. Ez a busz képviselte ugyanis a május elején megrendezett 19. Nemzetközi Autóbusz Héten első alkalommal az Ikarust. Az Ikarus a legmagasabb követelményeknek megfelelő járművek csoportjába nevezett és a karosszériaversenyen elnyerte a Francia Karosszéria Szövetség második helyezettnek járó ezüstserleget.

Két évvel később három Ikarus busz vett részt 1971-ben Monte Carlo-ban a 20. Nemzetközi Autóbusz Hét kiállításán.

Az egy évvel előtti nizzai siker után a monacói jelenlét fontosságához elég két tény. Szocialista országbeliként az Ikarus – méltó ellenféllé válva – igencsak meg akarta mutatni magát, továbbá fontos volt a rubelszámolású országok exportja mellett a devizabevétel lehetősége.

A 3 busz egyike egy Ikarus—SSO szuper-luxus távolsági Európabusz volt. Színösszeállítására, belső berendezésére egyaránt az elegáns jelző illett. Hatalmas panoráma-ablakok, halványzöld fényezés, fa-benyomást keltő és teakfa külső díszítés. Belső berendezés 16 kényelmes, forgatható, asztallal is felszerelhető fotel, puha, zöldes kárpittal bevonva. Minden ülés háttámlájába hangszórót építettek. Az ülések felett állítható olvasólámpa. Légkondicionáló, kávéfőzővel felszerelt teakonyha, hűtőszekrény, ruhatár, zuhanyozós toalett-fülke. Az utas kísérőnek Íróasztal, külön rádió; kívánságra televízió Is beszerelhető. A kényelmes vezetőülés előtt jól áttekinthető műszerfal. A busz 310 lóerői, hathengeres Rába—MAN dízelmotorja 110 km/órás sebesség elérését tette lehetővé.

A második busz egy Ikarus—Volvo távolsági luxusbusz volt, ez már a Svéd Államvasutak rendelésének megfelelő kivitelben. Narancssárga színben, két oldalán a szányaskerék emblémával. Ugyancsak a megrendelő külön kívánsága volt, hogy az ajtók alsó részén is üvegablak legyen.

A 3. busz egy Ikarus-Steyr ’Volán’ felirattal. A 40 személyes busz 210 lóerős, hathengeres Steyr-motorral, Steyr-alvázra épült.

A fennmaradt visszaemlékezések szerint május 12-én a nemzetközi szaktekintélyekből kijelölt zsűri alaposan nekiesett a buszoknak. Bonyolult műszeres vizsgálatokat végeztek, és különös gonddal határozták meg a kipufogógázok összetételét. Azután a járművek felfüggesztését vizsgálták, megmérték a kocsik stabilitását, fékezési és gyorsulási tulajdonságait. Végül a külső zajszint meghatározása következett.

A versenyt még ügyességi próbával is megfejelték. Esti viszonyok között fényszórók, lámpák használata mellett nemcsak az előremenetben, hanem tolatással is végig kellett menni az „S” alakban elhelyezett bóják között. A következő napon a versenyen részt 105 jármű felvonult, majd beállt a pálmafákkal szegélyezett sétányon. Európa legszebb luxus-autóbuszai álltak egymás mellett. Ott volt a Berliet, Citroén, Saviem, Mercedes-Benz, Magirus Deutz, Fiat, Auwärter, Kassbohrer, Volvo, Scania-Bussar, Steyr és még sok más neves márka. És ezek között ott voltak az Ikarus buszok is.

Az Ikarus-250-es és az Ikarus-Volvo típusok műszaki tulajdonságait külön tiszteletdíjjal, külön ezüst serleggel jutalmazták. A karosszériaverseny első díját, a Grand Prix de S. A. S. le Prince Rainier de Monaco, vagyis a monacói herceg által felajánlott nagydíjat a 405-ös számmal indult Ikarus 250 szuper-luxus modell nyerte. De az Ikarus—Volvo karosszéria is kiérdemelt egy újabb ezüst serleget, mint ahogy a 250-es újszerű elrendezését, az Ikarus-Volvo alváz és karosszéria összeépítését ugyancsak külön honorálták. Vagyis a Nagydíj, és három ezüst serleg és egy bronzérem a Monte carlo-i eredmény.