A „tevék” nyomokban Ikarust is tartalmaztak.

A kubai Camelo „Teve” szinte jellegzetessége volt a szigetországnak. A Guanabo Industrial Company kezdte gyártani az egyedi formájú járműveket.

Évtizedek óta érezhető volt, hogy a kétmilliós főváros és az agglomeráció lakosainak szükségük van nagykapacitású tömegközlekedési eszközökre. Hiszen köztudott, hogy mindig is igen kevés személyautó volt/van Kubában.

A metró építésének anyagi ellehetetlenülése miatt még inkább sürgőssé vált a 100-150 utas befogadására alkalmas buszok igénye. A Giron-Ikarus buszok évtizedek óta szolgáltak, de 1990-ben az alkatrészellátás megszűnése miatt új helyzet állt elő. 1986-tól a csuklós Girón XVI, vagyis az Ikarus 280 pontos másának gyártása is csak részben enyhítette a helyzetet, és a zsúfolt buszok, a lógó utasok továbbra is a havannai utcakép része volt.

Idővel hét útvonalon jártak: az M1-től az M7-esig, az akkori legfontosabb közlekedési útvonalakon. Kezdetben 182 teve járta az útvonalakat, de ez az idő múlásával erősen amortizálódtak az intenzív igénybevétel miatt.

Az utánfutó opció jelentett megoldást Havanna szállítási igényeinek enyhítésére a következő években. 1994 novemberére megjelentek a járművek, amelyeket a kubaiak – a legnehezebb időszakban is fantáziadúsan – azonnal „tevéknek” kezdték nevezni a tető két magasítása miatt, amelyek hasonlítanak a sivatagi állat púpjaihoz.

A „tevéknek” 2008-tól át kellett adniuk helyet az új csuklós (kínai gyártású Yutong) buszoknak, amelyek ma már egy szélesebb rendszer részét képezik.

A tevék emléke azonban megmaradt, egyúttal az Ikarus emléke is bennük élt, hiszen nem lehet, nem észre venni, hogy némelyik építéséhez Ikarus alkatrészeket használtak.