![](https://ikarusvilag.hu/wp-content/uploads/2023/09/a5-150x150.jpg)
Jakartának túl fényűzőek voltak az Ikarus buszok
2023-08-10![](https://ikarusvilag.hu/wp-content/uploads/2023/08/map1-150x150.jpg)
Jobbról is balról is
2023-08-13Fidel Castro még a hatalma megerősítésén dolgozott, de a szocialista tábor rögtön a segítségére sietett. 1960-ban meg is érkezett a havannai kikötőbe a Vörös Csillag Traktorgyár 250 darab traktorja, 55 dömperje és velük együtt egy Ikarus 630-as mintakocsi. (A képek között egy gyenge minőségű újságfotón a mintakocsi Varadéróban)
![](https://ikarusvilag.hu/wp-content/uploads/2023/08/kuba630.jpg)
Nagyon kellettek a buszok, hiszen minimálisra csökkent a személyautó forgalom. Az első 49 darab Ikarus 630-as autóbusz 1962 augusztus végén indult Kubába. 1963-ban pedig megérkezett a további 150 darab is. Ez volt az első nagyobb szállítás Kubába, majd ezt követően létrejött a 200-as típusra alapozott több évtizedes üzleti kapcsolat, helyi gyártással, de ez már egy másik történet.
Időközben az Ikarus gyárban megoldották azt is, hogy a vezetőfülke homlokfalában és a tetőn elhelyezett szellőzőnyílás tökéletes levegőcserét biztosítson, illetve ezekbe a kocsikba már nem szerelték be az igen nagy zajt okozó fűtésváltó pillangószelepet és így már sokkal csendesebben közlekedtek.
![](https://ikarusvilag.hu/wp-content/uploads/2023/08/kuba6301.jpg)
![](https://ikarusvilag.hu/wp-content/uploads/2023/08/kubab-1024x674.jpg)
Meg kell jegyezni, hogy ugyanabban az évben Kuba útjain hosszú vidéki járaton teszteltek egy Ikarus 55-ös farost is, de nem lett belőle vásárlás.
Képritkaságok a szállítás előkészített Ikarus 630-asokról.
Kapcsolódó cikkeink: