Az újságban Maradonával egy oldalon az Ikarus

1988-ban 40 darab Ikarus 280.60-ast vett Ecuador.

A tender megnyerése nem volt egyszerű, mert Brazília és Románia is versenyben volt, de végül a románok a referencia hiánya, a brazilok a magas árajánlat miatt estek ki. Az üzlet igen kedvező hitelfeltételek mellett jött létre. A két ország forgalmában általában magyar passzívum volt, a visszafizetés tehát biztosra vehető volt. 1991-ben aztán további 100 darab csuklóst vásárolt Ecuador.

A gyárban beszerelt Cummins motorral szállította az Ikarus, és mivel, mint sok Latin-amerikai országban, Ecuadorban is újdonság erejével hatott a magyar csuklósok megjelenése. Érkezésükről több újság be is számolt. Az egyik napilapban éppen az argentin futballistával, a világklasszis Maradonával egy lapon.

A csuklós buszok megjelenése indította el néhány évvel később a tömegközlekedés reformját, az egyszerre sok utas szállítható csuklósokkal, például a külön buszsávok (Bus Rapid Transit) bevezetésével. De a 2000-es évekre az Ikarus már „nem volt képben”. Helyette például VOLVO-kat vettek, a védett buszsávokra specializált duplacsuklós B340M-eket.

Döbbenetes tény, hogy csak alig 1-2 évig mentek a csuklós Ikarus buszok.

1988-ban Magyarország 40 darab Ikarus autóbuszt szállított Ecuadorba a főváros tömegközlekedési gondjainak enyhítésére. Quitóban beváltak a 280.60-asok, így aztán 1991-ben Ecuador legnagyobb városa -a kétmilliós – Guayaquil kikötőváros részére még 100 darabot vettek. A Commission Transit Guayas (CTG) vállalat üzemeltette a buszokat. Már rögtön a megérkezésükkor kiderült, hogy baj lesz, mert a XVI. században alapított város utcáinak egy részén szóba sem jöhetett a hosszú csuklós busz. Ezért a külvárosban, főként Duranban jártak a buszok – az akkori sajtó szerint – Guayaquil utcáinak egy része olyan volt, mint a Hold felszíne.

A buszok súlya, még inkább rontott az utak állapotán. Vagyis sok volt a meghibásodás, az alkatrészellátás pedig megoldatlan volt. Alig 1-2 év alatt beindult a „kannibalizmus”: a jó alkatrészek ki- és beszerelése egyik buszból a másikba. Az ecuadori sajtó és a lakosság pedig dühöngött, pénzpazarlást kiáltott és kereste a felelősöket. Az idő előtti leselejtezés több kérdést is felvet: miért nem volt az ecuadori kormánynak előzetes hatástanulmánya a csuklósok Guayaquil-i üzemeltetéséről? Miért nem volt gondosan megoldva az alkatrészellátás? Mekkora a felelőssége az üzemeltető CTG buszcégnek? Ugyanis abban az időben a fuvarozó-társaságok egy része tagja volt a CTG igazgatótanácsának, így talán nem akarták ezt a versenyt, és alapvetően ezért hagyták, hogy ezek a csuklós járművek idő előtt eltűnjenek az utakról?

Ügyes húzással jutott autóbuszokhoz az ecuadori Ibarra egyik fuvarozási szövetkezete, a San Miguel De Ibarra Cooperative. A Quitói EMT önkormányzati cégtől leselejtezett 280-asokat kértek, amiket alaposan felújítva a csuklós részt levágva helyeztek üzembe. A buszok árát a polgármesteri hivatalnak áruszállítással egyenlítették ki.