1963 október közepén egy turbófeltöltős sárga-feketecsíkos, kísérleti Ikarus 55-ös autóbusz indult a Szovjetunióba. A KGST határozata alapján az Ikarus feladata volt a fűtő-hűtő berendezéssel felszerelt autóbusztípus kialakítása, hogy majd az új konstrukcióknál már figyelembe lehessen venni a hőszigetelési, a fűtési és a szellőztetési tényezőket.
A buszt teljesen átalakították. Nyolc ülőhelyet és hat ágyat tettek bele. A kocsiteret több szakaszra osztották, így lehetővé vált a különböző nagyságrendhez szükséges mérési viszonyok megteremtése, amit 32 műszerrel mértek.
A feljegyzések szerint, az első út a „nagy orosz télbe” vezetett. Mínusz 18 C fokos külső hőmérsékletnél vizsgálták a busz utasterét. Volt, amikor már -32 C fok volt kint, de szovjet szakemberek segítségével megoldották kint beszerzett szigetelő anyagokkal, hogy a kocsit +31 C fokra is fel tudták melegíteni.
(Képen a busz Batumiban egy 1963. november 17-én megjelent újságban.)
A busz 1964 áprilisában hazatért, majd 1 hónappal később újabb expedícióra indult. A második expedíció során már a Szovjetunió legforróbb, a szubtrópusi éghajlatú, valamint a legmagasabban fekvő vidékeit keresték fel.
A feljegyzések szerint a buszba egy – akkoriban kifejlesztette – Stone-féle légkondit teszteltek. Üzbegisztánban — Taskent, Szamarkand környékén — és a Kara-Kum sivatagban, amikor a hőmérő +40 C fokot mutatott árnyékban, a tűző napon a talaj 65 fokosra is felmelegedett. A kocsi teteje 70—80 fokosra hevült, de a fekete felületű test elérte a 98 C fokos hőmérsékletet is. Ugyanakkor autóbusz belsejét sikerült lenyomni 23—24 fokra.
Rekord is született az expedíció során. A 14 tonna minimális súllyal, 90 km/h átlagsebességgel, a 26 530 km-t Batumitól a finn határig, az oda- és visszavezető utat a legváltozatosabb éghajlati és terepviszonyok között az Ikarus történetében először ez az Ikarus55-ös tette meg. Az autóbusz összesen több mint 45 000 kilométert (!) tett meg, vagyis bőven megkerülhette volna a Földet.
