Az Ikarus első „hídfőállása” Dél Amerikában.
2024-04-14
Kézzel festett oroszlán Etiópiának
2024-06-04Az Ikarus 577-es buszok arab testvérkéi közül még jó néhány ma is közlekedik Irakban, a magántársaságok sofőrjeinek büszkeségeiként jócskán kidekorálva, „tuningolva”.
1983 és 1989 között, KD rendszerben szállított az Ikarus a közel-keleti országba. Volt 8 darab, amelyek teljes egészében Székesfehérváron készültek.
(Ebből a fehérvári gyárudvaron indulás előtt 5 busz látható Szalai Tibor fotóján)
1186 buszt pedig Bagdadtól nem messze, Iskandariyah-ban, (Alexandria) a kizárólag Ikarus autóbuszok KD rendszerben történő gyártására alapított State Enterprise for Automotive Industry REEM autóbuszgyárban szereltek össze. Innen ered a REEM elnevezés, ami a buszokra is felkerült. A buszok Scania K112 alvázra épültek.
A fekete-fehér képen látható 577.25-ös típusjelű kocsi a minta volt, amelyek aztán konténerekben, úgynevezett KD-egységként a HUNGAROCAMION segítségével jutottak ki Iskandariyába. Az első „lendületben” százharminchat jármű felépítéséhez szükséges autóbuszegységet szállított az Ikarus Irakba.
Képeinken egy sor kidekorált busz, amelyeket nézegetve akár „szépségverseny” szavazás is lehet. Két képen pedig az 577-es eredeti angolnyelvű prospektusa.
Az 577-es iraki sikere 1980-ban egy véletlenen (is) múlott. A BNV közönsége pedig lemaradt az azévi Ikarus újdonságról.
1980-ban, az adott évre tizenöt Ikarus 577-es prototípus kibocsátását tervezte a székesfehérvári gyár. Az első három hónapban időarányosan teljesítették és négy proto-kocsi el is készült. A busz Scania BR—116 S típusú alvázra épült, 11,2 méter hosszú, negyvenkilenc üléses, távolsági autóbusz.
A nagyközönség a ’80-as BNV-n láthatta volna. Az iraki iszkandériai vállalat vezérigazgatója április 18-án a székesfehérvári gyárban járt. Amikor alaposan körbenézte az autóbuszt, annyira megtetszett neki, hogy kérésére még április hónapban Irakba szállították.
Ez volt a nyitánya 1194 darab KD kivitelű iraki Ikarus 577-es exportjának. Persze a prototípuson, iraki kérésre voltak változtatások, például csökkentett szélvédővel, műanyag lökhárítóval, kétrészes lengőajtóval, vészkijárati ajtóval, szélvédő feletti szellőzővel készültek. A motor teljesítménye 206 kW, sebességváltója öt fokozatú, a tengelyek légrugós felfüggesztésűek voltak.
Az Iskandariyah-ban, (Alexandriában), a State Enterprise for Automotive Industry REEM autóbuszgyárban, a székesfehérvári Ikarus gyárból évekig több szakember segített a betanulásban, a gyártásban. 1989-ben elérték az 1000. összeszerelt autóbuszt, amely – a visszaemlékezések szerint – az irakiak számára hatalmas sikerélményt jelentett, sajtóvisszhangot kiváltó esemény lett, sőt a buszt elvitték Törökországba, az Ankara Trade Show kiállításra is, az iraki ipar nagyszerű eredményét bizonyítandó.
A buszokat általában egyszínűre festették egy eltérő színű csíkkal. A teljesen egyforma homokszínű-zöld csíkkal díszített REEM Ikarus buszok az Iraki Hadsereg buszai voltak. Ezeknek a buszoknak is a festését a fehérvári gyárból kiküldött ikaruszosok készítették.
Az ezredik busznál a kint dolgozó Szabó János kitalált egy sokkal látványosabb csíkozást, amit két munkatársával, Baumann Jánossal és Nejpár Jánossal meg is csináltak. A gyár vezetésének is nagyon tetszett.
Ezt a buszt az ankarai indulás előtt le is fotózták, a magyar külszolgálatosokkal.
Ez a fajta csíkozás olyan népszerű lett, hogy ettől kezdve a megrendelők kérésére tucatjával készültek ezzel a festés-mintázattal a REEM-Scania-Ikarus buszok. Összesen még további 186 busz, mert néhány hónappal később „közbeszólt” az Öböl Háború.
Irakban kifejezetten széles körű kultusz alakult ki a buszok körül. Ez kifejeződik a belső-külső díszítésben, a tuningolásban, arab és angol nyelvű feliratokban. Az Irakban máig is az „utak királynőjének” becézett Scania-Ikarus-REEM buszok tulajdonosainak nagy része családi vállalkozásban távolsági járatokat vállalt.
Az Irak-Iráni háború miatt 1987 áprilisában a magyarok hazatértek, ezért a továbbiakban a betanított iraki festők készítették a buszok csíkozását. Ezek a buszok később magánkézbe kerültek, és mivel igen tartós, jó minőségű volt a festés, az iraki klíma is kedvező, a buszokat nem kellett átfesteni.
