A kurgáni sztori

1988 körül a szovjet autóbuszgyártás gerincét a lvovi, a pavlovói, a kurgáni és a likinói autóbuszgyárak adták. Ezek közül a likinói gyárnak volt szoros együttműködése az Ikarusszal.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy a Peresztrojka, és a Szovjetunió felbomlása teljesen átalakítja a gazdasági életet. Az akkori oroszországi közlekedési ipar meredeken zuhant: megszűnt a rendszeres nagy és központosított eszközszállítás a városokba, az ország gazdasága minden irányban megrendült, az autóbuszpark rohamosan öregedni kezdett. a FÁK fizetési nehézségei miatt az Ikarus gyár sem szállított.

Aztán mentő ötletként az oroszok az olcsóbb, helyben összeszereléssel próbálkoztak. 1996 nyarán az Ikarus nyerte a tendert, amely szerint a Kurgani Autóbuszgyár kezdett busz- összeszerelésbe. Körülbelül három tucat Ikarus 260-as és 280-as modellt szereltek össze. De – talán nem is váratlanul – 1997 júniusában az üzem leállt.

Az Ikarus ismét nagymértékben a KavZ megmentője lett. A magyarok ráhatására a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank hitellel segítette az orosz városi autóbuszflották fejlesztését. Ebből a hitelből 1997-ben kezdte gyártani a Kurgani Autóbuszgyár az Ikarus 283.10 autóbuszt MAN D2866TUH motorral, a jellegzetes útvonaljelzővel a homlokán. Ezekből 187 darab készült a Kurgani Autóbuszgyárban.

Képeinken, a gyárbelső 1997-ben és két múzeumi megőrzésre szánt 283-as a Jekatyerinburg-i állományból.