Háromórás táncos ünnepség az Ikarus buszok tiszteletére

Mozambik fővárosa, Maputo nagy kiterjedésű, elővárosokkal több mint egymillió, többségük alacsony jövedelmű lakossal. Sokan a város külső peremén élnek, és napi tevékenységeik a buszközlekedéstől függ.

A 70-es évek végén a nagy-maputói városi személyszállítási ágazat becslések szerint 3500 járműből, – hasonlóan sok más afrikai országhoz – nagyrészt kis, 15 üléses felújított minibuszokból állt.

Úgy tűnt, hogy a kisméretű, magántulajdonban lévő autóbuszok nem nyújtanak elegendő közszolgáltatást. A gazdasági és kormányzati vezetés elképzelése szerint ezeket a használt kis buszokat cserélnék le nagy, teljes méretű buszokra, amelyek jobban alkalmazhatók a modern városi környezetben.

Az egyik ilyen lehetőség az Ikarus volt. 1978-80 között 124 darab 281-es csuklóst vettek, és – az egykori kiküldöttek visszaemlékezései szerint – amikor az első buszok befutottak a megállókba, a várakozók táncoltak örömükben.

Mozambik nemcsak azért volt emlékezetes az Ikarus gyár számára, mert viszonylag nagy számú buszt vettek, hanem azért is, mert a forgalomba állt magyar buszok generálisan megváltoztatták a főváros, Maputo tömegközlekedésének minőségét. Volt azonban még valami, aminek híre ment, és az a gyermeki öröm volt, amit az új buszok váltottak ki a helyiekből, amikor 1978 szeptemberében ünnepélyesen megnyitották a 43 járatot. Háromórás táncos ünnepséget rendeztek, az utasokat ingyen szállították a város legkülönbözőbb részeibe — s persze a közlekedési miniszter is köztük volt. A „hungaro machibombo” (vagyis a masina, amely azt a hangot hallatja, hogy „bombo”) nevet kapták az Ikarus buszok.Aztán elnevezték gobelichának, vagyis sorfalónak, mert a 180, sőt 200 utas befogadására is alkalmas Ikarus valósággal felfalja a megállóban hosszú sorban várakozó utasokat. De volt még egy nevük: „papabicha”, vagyis apakígyó, amit Samora Machel elnök mondott és amit a sajtó fel is kapott. Megszerették a maputóiak a minden éjjel kitakarított, tisztára mosott Ikarusokat.

1978 júliusában érkezett meg Mozambikba az első 46 darabos szállítmány, amit 1980-ig további 78 követett. A nagykapacitású csuklós 281-esek Maputó, Beira és Matola tömegközlekedését szinte megreformálták. Ez is motiválhatta a postát, hogy Ikarus 281-est ábrázoló bélyeget is kiadtak.

Ez a siker is hozzájárult ahhoz, hogy amikor 1980 áprilisában egy mozambiki küldöttség járt a mátyásföldi gyárban, egy összeszerelő üzem létesítéséről állapodtak meg.

2 évvel később (1982 januárjában) Beira városában a fővállalkozási iroda közreműködésével létesült az összeszerelő üzem. Miután a mozambiki partner megnyitotta a hitellevelet, az Ikarus készen állt az 50 darab 261-es jobbkormányos típus KD formában történő szállítására.

Az új üzem — az indulás évében — ötven darab, a későbbiekben pedig már 250 autóbusz összeszerelésére (lett volna) képes. Azonban a gazdasági élet közbeszólt.

Alig 5 évvel később, 1988-ra Mozambik kétségbeejtő gazdasági helyzetbe jutott. Még az ENSZ-is összeült emiatt. Az ismétlődő terror/polgárháború és az aszály következtében az ország 14,5 millió lakosából hatmillió kényszerül külföldről származó segélyből élni. Ez a bizonytalan gazdasági helyzet megpecsételte az Ikarusok sorsát is. Voltak azonban előjelei korábban is.

1983 áprilisában a moputói garázs vezetője azt nyilatkozta az egyik helyi sajtónak, hogy a ”200 buszunkból most is csak 60 van forgalomban — 30 Ikarus és 30 Leyland. Nemcsak a rossz utak, a túlterhelés miatt esnek ki ilyen nagy arányban, de a sofőrök vezetési stílusa is sok kívánnivalót hagy maga után, az üzemképtelen autóbuszok javítása pedig gyakran alkatrészhiány miatt késik, hozzáteszem, a mi hibánkból. Harmincöt megjavított Ikarust például abroncshiány miatt nem lehet forgalomba állítani. Mozambik nem importál gumiköpenyt, saját gyára van, ott azonban a termelés akadozik, ezért állnak nálunk a buszok.”

Az egyre romló gazdasági helyzetben, 1992-ben – mivel nem szereztek be alkatrészeket – több mint száz Ikarus buszt selejteztek le, és ez a tendencia később sem állt le. Ezzel ismét „bedőlt” Maputó tömegközlekedése: több vonalat megszüntettek, a buszjegyek – az ottani viszonyokhoz képest – az egekbe szöktek. Változás csak 1994 után állt be, de már az Ikarus buszok nélkül.