A 32-essel kezdődött – Indonéziai kalandok

Nagy kaland volt vevőszolgálatosnak lenni az 50-es években, mert volt hogy még az Ikarus buszokat megszálló gonosz szellemekkel is meg kellett vívni.

1959-ben húsz darab Ikarus 32-es autóbuszt vásárolt Indonézia, hogy ezek lássák el Bandung városi közlekedését. A visszaemlékezések szerint annyira kezdetleges körülmények fogadták az ikaruszosokat, hogy még a szállítmány megérkezése előtt, az irányításukkal garázst, udvarburkolatot kellett építettni.

Az autóbuszok alapszínben érkeztek, helyben kellett lefényezni őket, és persze el kellett kezdeni a helyi sofőrök oktatását, nemcsak a buszok mérete, működése miatt, hanem mert ők eddig még sohasem láttak dízelrendszerű motorokat. Az autóbuszok nagy sikert arattak. Sok munkába tellett, amíg megismertették az indonéz gépkocsivezetőket az autóbuszaikkal. Előfordult az is, hogy az egyik sofőr kijelentette: az ő kocsijába beleszállt a szellem, és aki ráül az biztosan karambolozni fog.

Mit volt mit tenni? A vevőszolgálatosok felváltva felültek az autóbuszra, és két-három napig járták a várost, hogy bebizonyítsák, az autóbusz „erősebb a gonosz szellemnél”.

A villamosok fővárosból, Jakartából való eltávolításának és buszközlekedéssel való helyettesítésének megvalósítása 1956 júliusában kezdődött.

Abban az időben a kormány a Leyland Comet buszokat hozta Ausztráliából a Colombo Terv együttműködésén keresztül. Segítség nem csak Ausztráliából, hanem Magyarországról is érkezett. 1956. augusztusában az Ikarus Gyár kiküldött egy Ikarus 30-ast (akkor még nem gyártottak jobbkormányost) a Jajasan Motor Alapítványnak, hogy a Közlekedési Minisztérium munkatársaival kipróbálják a felajánlott buszt, amit Jakartából a nyugat-jávai Puncakba oda-vissza teszteltek. (A tesztelésről a képeink között egy rossz minőségű újságfotó tanúskodik.)

”Az ingázás során a hágó megmászása során végzett teszten nagyon erősnek tűnik. Csak kár, hogy a sebessége valamivel kisebb, mint amire számítottunk. Sík utakon a sebesség nem különbözik a többi buszétól, sőt becsléseink szerint, ha gyorsforgalmi úton járna, a sebesség nagyobb lehet, mint amit tapasztaltunk. Ez érthető, mert az utak túl keskenyek egy külföldi busz számára” – írta a Motor Foundation az 1956. szeptember 16-án megjelent Motor Transport Bulletin újságban

Az Ikarus buszt nem engedélyezték azonnal Jakartában, mert a tárgyalás lefolytatása után más szempontok is felmerültek. Ahogy fogalmaztak: „…az egyik ok az, hogy az ára drágább, mint a Leyland busz, és a kialakítása túl luxus a tömegközlekedéshez. Fényűző belső miatt inkább alkalmi szállításra javasolható.”

Ám mégis megrendeltek 20 darab 32-est. Két évvel később, 1961-ben viszont a főváros, Jakarta városvezetése végül beleegyezett az Ikarus busz üzemeltetésébe. Kapóra jött, hogy Indonézia rendezte 1962-ben az Ázsiai Játékokat. 200 darab Ikarus 321-es buszt vettek, hogy a sportolókat a Kemayoran repülőtérről Senayanba szállítsák. A buszok utána beálltak Jakarta tömegközlekedésébe.

(Képeinken az Ikarus gyár udvarán az első 10 buszt jelképesen átveszi Indonézia magyarországi nagykövete. Valamint jakartai újságfotók.)

A szigetország szakmai forrásai szerint az indonéz közlekedés története szempontjából az Ikarus buszok többszörösen az ország, de főleg Jakarta tömegközlekedésének egyik gerincét alkották.
Az indonéz lakosok első találkozása az Ikarusszal 1959-ben 20 darab 32-essel volt. Majd 1962-ben, amikor az Ázsiai Játékokat rendezték. Abban az időben a kormány 200 darab Ikarus 321-es buszt hozott be, hogy a sportolókat a Kemayoran repülőtérről Senayanba szállítsák.
Az egykori visszaemlékezések szerint különféle problémák, valamint a pótalkatrészek szállításának akadozása miatt nem voltak hosszú életűek.

Bármilyen hihetetlen, de éppen a keletnémet Robur nyúlta le az indonéz piacot az Ikarus elől.

Aztán meg is szakadt az exportlehetőség, mert az Ikarus helyett, 1965-től a keletnémet Roburok árasztották el Indonéziát. 2000 darabot vettek, amelyből 950-et helyben szereltek össze. Az is ismeretes, hogy németországi exportőr a Transportmaschinen, a Robur LO 2500 típusú, 29 személyes busz darabját kb. 100.000 rúpiáért adta. (Az angolnyelvű indonéz prospektuson 29 férőhely van.)

A Robur Lo 2500 benzines, soros 4 hengeres 70 lóerős maximális teljesítményre volt képes. Egyedülálló módon ez a busz léghűtéses volt. Állítólag nagyon kicsi volt az üzemanyagtartálya, ami miatt naponta többször kellett tankolnia, és ez nem nagyon tetszett a sofőröknek.

A jakartai városi tömegközlekedés mellett a Roburokat Kelet-Jáván, Közép-Jáván, Makassar, Aceh, Yogyakarta városokban is használták. Ezek a buszok sem bírták sokáig Indonéziában, aminek az egyik oka, hogy a kormány politikai irányvonala elfordult a keleti blokktól, így aztán a keleti gyártású Roburok, az Ikaruszhoz hasonlóan, leginkább az alkatrészellátás megszűnése miatt leamortizálódtak.

(Képgaléria az indonéz Roburokról:)

Talán nem az Ikarus volt a legfajsúlyosabb tényező az indonéz főváros, Jakarta tömegközlekedésében, de érdemes felidézni, hogy a szigetország szakmai forrásai szerint az indonéz közlekedés története szempontjából az Ikarus buszok többszörösen az ország, de főleg Jakarta tömegközlekedésének egyik gerincét alkották, mégpedig az 50-es 60-as években a 200 darab Ikarus 321-essel. A buszok leselejtezése után jöttek az amerikaiak. Elárasztották Indonéziát a Dodge buszok. Mégpedig „segélyprogramnak álcázva” 1969-ben érkeztek először Indonéziába az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (AID) hitelprogramján keresztül: „A fővárosi személyszállítás javítása érdekében”. A Robur és az Ikarus buszok egy része a 60-as évek végén már nem volt alkalmas a közlekedésre. Jakartában az 1971-es adatok szerint 264, ’74-re már 4000 Dodge busz volt.

A jakartai sofőrök száguldoztak a Dodge buszokkal. A következmények végzetesek voltak, sok Dodge busz szenvedett balesetet. Sérültek és halálesetek is voltak

Egyébként a buszsofőrök azért szegték meg a szabályokat, hogy minél több fordulót teljesítsenek, mert az amerikaiak által nyújtott hiteleket a busztársaságoknak vissza kellett fizetni.

Néhány éven belül a Dodge buszok az Ikarus buszokhoz hasonlóan lepusztultak lettek, nehezen voltak javíthatók a pótalkatrészek hiánya miatt. A Dodge buszok az 1980-as évek elejéig közlekedtek. Annyi roncs volt, hogy már a Jakarta-öbölben is százával süllyesztették el a tengerfenékre, korall telepek nőttek ki belőlük, halak és más tengeri élőlények menedékévé váltak.

Indonézia a 90-es évek közepére jutott oda, hogy nem várhat tovább a buszpark megújítása. Erről ebben a cikkünkben olvashat: https://ikarusvilag.hu/2023/07/jottek-a-247-esek-indoneziai-kalandok-ii/